A legtöbb kapcsolat légyen az szerelmen, vérköteléken, szereteten, ezek kombinációján vagy bármi máson alapuló legtöbbször nem kiegyenlített. Valaki mindig többet ad, jobban szeret és a másik nyilván kevésbé. Persze lehet ezt szépíteni, például Coelho szerintem még a szart is képes lenne tisztára mosni etéren... mert, ha valaki "máshogy" szeret, mint ahogy azt mi elvárnánk, az nem jelenti azt hogy "ne szeretne teljes szívével" (pl. a közöny vagy az agresszió is lehet a szeretet/lem jele :D tudoood, csak te nem érted). Ez persze egy darabig igaz is lehet, ebben nem kételkedem. Mint ahogy az is tény, hogy nem mindenhol ennyire éles ez a ki-szeret-kit-jobban dolog (lásd halvérűek, se-veled-se-nélküledek).
De mi van akkor, ha Te vagy az örök katalizátor és nélküled nem megy semmi? Szar a buli, nem jó a párkapcsolat, nem boldog a család, összeomlik a baráti társaság, nem mosolyog a hentes, és a piacos néni virágai elhervadnak.
Mert van ilyen.
Nem is filozofálnék ezen túl sokat, hisz nem túl közérdekű, inkább csak egy költői kérdést tennék fel: Mi tölti újra a katalizátort, ha lemerül? (És persze "ki imád tücsök hegedűt")
Eléggé belemerültem a mosógépes metaforáimba (az életben inkább, mint itt a blogon, mert ugyebár ez még csak kb. a negyedik bejegyzésem) és most is egy olyannal akartam élni, de inkább maradok Mulan-nál. Szóval Mulan a rizzsel jön, hogy mi emberek olyanok vagyunk mint egy tál rizs. Sok egyforma kis izé, de néha 1-1 kiemelkedik és Ő hatással lehet egy egész nemzet sorsára. Mivel a világ nagy, és nagyrészt mindenki exhibicionista, ezért a helyzet, neccesebb mint a mesében. (és persze nem mindig van olyan hogy "jönnek a hunok" és lehet janizni)
Azt mondanám, hogy ha az ember érzi magában, hogy "katalizátor" és tetszik neki hogy az, akkor egyszerre van nagy szarban és áll nagy jövő előtt. Az egész élet arról fog szólni hogy tölts másokat, és cserébe ha nullára kiszívtak teljesen egyedül maradsz (és részedről nyilván jön az önsajnálat, a többiektől meg "az én nem kértem hogy segíts" tipik fordulata. És tényleg nem és patthelyzet.) Másrészt olyan dolgokat érzel és élsz át, amit csak kevesen. Boldog leszel attól hogy létezel, hogy tapasztalsz valami kedveset, hogy jön és elsuhan egy pillanat, ahol megvolt a tökéletes összhang.
Természetesen ez mind kicsiben mind nagyban ugyanúgy működik. Óvodában oda fogod adni a kurva lapátodat, a kedvenc rózsaszín babádat, az egyszarvúdat, iskolában a kőpufi matricád a szegény-osztálytársnak, tinédzserként a reggelidet a csövesnek, a szívedet a dílernek (hogy megmentsd), az életed a családodért, a fizudat az alkoholista barátnak bármire is kelljen (biztos elvonóra!). Aztán jön a felnőttkor, a munkahely, ahol majd ingyen túlórázol, lelkizel az ostoba kolléganőkkel, a barátoknak-nőknek megoldod az életét, majd belekeveredsz egy sohatöbbé-mindörökké kapcsolatba, ahol ismét és immáron örökké a kezedben van a másik boldogsága és az ő kezében a ráhangolódás mértékének függvényében a tiéd. Mindenkinek mosolyt csaltál az arcára, ennyit biztos adtál, de sosem elég, mindig kell még, mert hát szereted az embereket, jó őket boldognak látni. Minden elsülhet jól is és rosszul is.
De egyszer megeshet, hogy tömeggyilkos leszel, mert ez a dolgok rendje. Aki ad, annak kapnia is kell. És ha nem kap...
akkor odaégeti a rizst.
